Képesek vagyunk-e kimondani önmagunkról akár másoknak, akár magunknak az igazságot? Honnan származik az erre vonatkozó, talán lehetetlen, de feltétlenül létező igény az emberben? Valóban mi akarjuk megvallani magunkról az igazságot, vagy csupán olyan kulturális előírásoknak engedelmeskedünk tétován, amelyeknek sem eredetét, sem szándékát nem ismerjük igazán? Milyen kapcsolatban áll a kimondott igaz szó az életünkkel, amelyet igaznak tartunk vagy szeretnénk igaznak tartani, és a szűkebb vagy tágabb értelemben vett közösséggel, amelynek tagjai vagyunk? Nem jelent-e olykor valóságos megváltást az igazság kimondására vonatkozó parancs magunk mögött hagyása? Ezekre a kérdésekre keresi a választ legújabb könyvében Cseke Ákos, aki kísérletet tesz arra, hogy kritikai értelemben megvizsgálja és felülvizsgálja a kései Foucault többek között Euripidész, Szophoklész, Platón, Seneca és Cassianus műveire támaszkodó elemzéseit, amelyek során a francia filozófus az igazság és az igazmondás vallási, etikai és politikai parancsát és fogalmát mutatta be.

Michel Foucault-t 1970-ben választották a Collge de France tanárává, onnantól fogva egészen haláláig, 1984-ig tanított a nagy presztízsű intézményben. Az ezekben az években tartott előadásai átiratát, amelyek alapvetően megváltoztatták a Foucault-ról alkotott képünket, 1997 és 2015 között publikálták tizenhárom kötetben. Az Igaz szó, igaz élet az első magyar nyelvű összefoglaló munka a kései Foucault vonatkozó kutatásairól.

Cseke Ákos a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Legutóbbi kötete: Mennyi boldogságot bír el az ember? (Kortárs, 2014)