Horváth Barna 1934-ben németül írt könyve a magyar jogfilozófiai és jogszociológiai gondolkodás egyik elfeledett alapműve, amely Zsidai Ágnes gondozásában most jelenik meg először magyarul. A szerző szinoptikus elméletében a jog mibenlétére, megismerésére, változására és helyességére vonatkozó kérdésfeltevéseit újító módon fogalmazza meg. Bár korának jellemző, a Sein és Sollen megkülönböztetésén és a módszertisztaság követelményén nyugvó neokantiánus paradigmáját fenntartja, a létezés és érvényesség kapcsolatának elméleti megragadása során fogalomképzésébe erőteljesen beépíti az angolszász pragmatikus-empirikus jogfelfogás szempontjait is.