Honnan tudja a kullancs, mikor kell rávetnie magát az áldozatára? Miért követi a kiskacsa a felnőtt récét - és miért ragaszkodik ugyanennyire akár az emberhez is? Hogyan ismeri fel tévedhetetlenül az idegen madár fészkében fölnevelkedő kakukk a fajtársait? Mi vezeti a méheket a nektárt adó virágmezőhöz, és hogyan osztják meg az erről szerzett tudásukat a kaptárban serénykedő társaikkal? E kérdésekre egy szemtelenül fiatal tudomány, az etológia adott forradalmian új válaszokat a 20. század derekán. Az állatok viselkedését új megvilágításba helyező három tudós - Karl von Frisch, Konrad Lorenz és Nikolaas Tinbergen - úttörő munkájuk elismeréseként 1973-ban megkapta a Nobel-díjat.
Amikor a Kis etológia első kötete 1980-ban napvilágot látott, hazánkban még javában vitatták, tudomány-e egyáltalán az etológia. 1985-ben megjelent a második kötet, s ekkoriban az etológia egyik gyorsan fejlődő ága, a szociobiológia állt a gyanakvó társadalomtudományok kereszttüzében. A harmadik kötetre már csak egy évet kellett várni (1986), akkoriban arról folytak a viták, kiterjeszthetők-e az etológia módszerei az emberre, azaz van-e létjogosultsága a humánetológiának. A három óriási sikerű kötetet néhány év múlva követte a negyedik kis etológia (1989), majd - immár nem a sorozat részeként jegyzett, de ahhoz sok szállal kapcsolódó - Szerelmes állatok (1991) című könyv.
A viták közben elcsitultak, az etológia nálunk is elfoglalta az őt megillető helyet a tudományok rendszerében, szemlélete, az állatok viselkedésének tudományos magyarázata ma is a zseniális etológus, Konrad Lorenz elméleti megalapozásán nyugszik. Az öt karcsú kötet egybeszerkesztett írásai megérdemelnék a sok kis etológia címet, de maradjunk a hagyományoknál: szeretettel nyújtjuk át a megújítva megőrzött Kis etológiát a mai és az egykori olvasóknak.