„... lovasok léptettek elő fekete mocsárból. Feket köpenyük volt. Lovaik lába, habár az állatok elmerültek a vízben, jól látszott, mintha üvegtengerben gázoltak volna. Felfelé kapaszkodtak, miközben amiben utat törtek, mint egy földgömb, visszafelé forgott. A haladás látható volt, de előrejutás nem történt. Ebben a vízióban minden bizonnyal a históriáról vallott álláspontom jelent meg és már tudtam, hogy a kép végigvonul majd a regényen...”
A Századvégi történet születéskörülményeiről mondja ezt a kötet egyik beszélgetésében Sándor Iván, de minden munkájának, regényének, esszékötetének mögöttes világára is érvényes a kép.
Földényi F. László írja egy másik regényéről, a Tengerikavicsról: „... egyetlen témája van, a történelem különös ésszerűtlensége, amely végső soron magának a létezésnek az ésszerűtlenségéből következik, az emberi faj azon furcsa ösztönösségéből, hogy miközben önnön jövőjét építi, egyszersmind makacsul, örökösen el is rontja a saját sorsát...”
Poszler György írja a Drága Livről: „Szorongó vízió a világról. Mozog, de nem változik. Fent mozog a történelemben. Lehet, előre, de nincs célja. Lent inog a történelem. Lehet hátra, de nincs értelme. Amiben a figurák nem győznek, vagy elbuknak. Nem is áldozattá vagy gyilkossá válnak, inkább csak csendben elkopnak.”


A Kiadó az író huszonkét beszélgetését nyújtja át az olvasónak, történelemről, kultúráról, irodalomról, színházról, az ezredforduló regényeiről.A könyv a szerző hetvenötödik születésnapjára jelenik meg.

„Sándor Iván kvalitásainak szinte hasonlíthatatlan és besorolhatatlan egyensúlyossága, ám drámaiságot semmiképpen sem nélkülöző lélegzése méltán vívhatja ki a közfigyelmet, a közmegbecsülést, a csöndes és megújító szellemi örömök jegyében.” (Balassa Péter)