" Állandóan, de nem egyenlő mértékben engedelmeskedem valaminek, ami bennem hangzik, ami hol utat mutat, hol parancsol. Amikor utat mutat, vitatkozom, amikor parancsol, engedelmeskedem.

Ami parancsol, az a mindent megelőző, megváltoztathatatlan és helyettesíthetetlen verssor, amely a leendő vers lényege. (Ez leggyakrabban az utolsó két sor, melyhez később hozzánő a többi.) Ami utat mutat, az a hallás vershez vezető útja: dallamot hallok, a szavakat nem hallom. A szavakat keresem.”

„Minden költő lényegében emigráns, még Oroszországban is. A Mennyek Országának és a természet földi paradicsomának emigránsa. A költőn, minden művészen, de leginkább a költőn, az otthontalanságnak sajátos bélyege van, amelyről a költő a saját házában is felismerhető. Emigráns, aki a Halhatatlanságból érkezett az időbe és aki nem tért vissza a saját égi (ott)honába.”

„Minden tanulságot, melyet a művészetből szűrűnk le, mi visszük be oda. Válaszok sora, melyeket nem előzött meg kérdés. Az egész művészet egyetlen válasz Minden művészetünk az, hogy tudjunk (legyen érkezésünk) minden válasszal, amíg el nem párolgott, szembeállítani a saját kérdésünket. Az ihlet az, amikor körülugrálnak minket a válaszok. És milyen gyakran marad az üres lap.”

„Ami az emberben rejtve van és mélyen eltemetve, a versben pedig feltárul és kifejezésre jut, az az ember költői »én«-je, álomlátó »én«-je. A költő »én«-je az álomlátó »én«-je plusz a beszédalkotó »én«-je. A költői én nem más, mint az álmodozó »én«-je, melyet az ihletett beszéd ébreszt fel, és amely ebben a beszédben mutatja meg magát.”

„Amikor arról beszélek, hogy a művészek megszállottak, egyáltalán nem mondom, hogy a művészet megszállottjai. A művészet az, amin keresztül az elemi erő fogva tart és legyőz bennünket: fogva tartásunk (az elemek által) eszköz, és nem önkényuralom, a megszállottság állapota. A szobrász nem két keze munkájának a megszállottja és a költő sem egyik keze munkájának! A két kezünk munkájától való megszállottság azt jelenti, hogy valaki a kezében tart bennünket.”