Az 1970-es évektől kezdődően a nyugati színházkultúrákban egyre inkább háttérbe szorul a színház irodalmi szerepe és meghatározóvá válik esemény jellege. Ennek kapcsán átértékelődik a dráma szerepe is: a színházi esemény már nem merül ki egy dráma bemutatásában, a színházi reprezentáció csúcsán álló drámai szöveg elveszti vezető szerepét, egyenrangúvá válik a tér, a mozgás, a hangok, a világítás elemeivel.A színház egyre több érintkezési pontot alakít ki a társművészetekkel, a performansszal, a képzőművészettel, az operával és a tánccal. Ezt a folyamatot foglalja össze Lehmann a "posztdramatikus" elnevezéssel.