Dávid Katalin, művészettörténész, 1923-ban született Szegeden erdélyi eredetű örmény család tagjaként. Esztétikából, művészettörténetből és középkori régészetből doktorált. Fiatalon megalapította a Művészettörténeti Dokumentációs Központot, a mai akadémiai intézet jogelődjét, megteremtve ezzel a magyarországi modern művészettörténeti kutatások bázisát. Létrehozta az Egyházi Gyűjtemények Országos Szakbizottságát, amelyet nyugdíjba vonulásáig (1994) vezetett. Munkássága révén sorban nyíltak ill. újultak meg az egyházi és felekezeti múzeumok, gyűjtemények, kincstárak. Kétségbevonhatatlan tudományos tekintélyével és nemzetközi rangjával elérte, hogy a műkincsek egyházi ill. felekezeti tulajdonban maradtak. Lékai László bboros felkérésére a Hittudományi Akadémia meginduló Levelező Tagozatán huszonkét évig ikonográfiát és tipológiát adott elő. Integráló személyisége a legkülönbözőbb világnézetű és hitű embereket volt képes nehéz időkben is nemes célokért mozgosítani. Tudós- és művésznemzedékek vallják nevelőjüknek és útmutatójuknak. Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven. A Magyar Művészeti Akadémia és a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja. Dávid Katalin professzorasszony tudományos munkásságáért Széchenyi-díjat, Stephanus-díjat kapott, ezen kivül kitüntették a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével, Magyar Örökség-díjjal, és a Szentszéktől megkapta a Pro Ecclesia et Pontifice pápai aranykeresztet.