Hogy lehet az, hogy az a posztmodern kor, amelyik az individuális testi és a lelki egészséget tekinti elvileg az egyetlen elérendő célnak, nem tud mit kezdeni a tömegesen elterjedőben levő önsorsrontó szenvedélybetegségekkel? Sőt, a legkülönfélébb szenvedélybetegségek tűnnek fel, mint pl. az internetfüggőség, a játékfüggőség vagy a szexfüggőség újabb formái. Úgy tűnik, hogy a szenvedélybetegségek megközelítésmódja a helytelen. Nem elég csupán a testnek vagy a pszichének okozott kárra rámutatni, mert a károk éppen a kóros testi vagy az alacsonyabb rendű pszichés örömök élvezetének kizárólagos keresésében érik a szenvedélybetegeket. A probléma nemcsak kognitív, hanem egyszerre érinti a helyes élet erkölcsilelki és kognitív-tudati szféráit. A gondot éppen az okozza, hogy korunkban a boldogság az élvezetek fokozásával illetve a fájdalmak elkerülésével azonosítódik. Tény, hogy az ember sokféle módon válhat szenvedélybeteggé, hiszen annak több oka lehet, azonban nem indulhat el a gyógyulás felé, ha nem a lelkiismeret, a szellemi dimenzió érzékszerve által felismert saját életértelem világítja meg a lelki egészség útját.