„2008 őszén a Lehman Brothers összeomlását követő pénzügyi cunami csaknem elsodorta Magyarországot. Jöttek az önkínzó kérdések: mit nem vettünk észre, miért hagytuk, hogy így legyen, most mi a teendő, mikor döntünk jól. Különösen nyomasztó volt a magyarországi túlzott eladósodás, a devizahitelezés kiváltotta társadalmi válság, ami valóban az orrunk előtt zajlott. Valóban vakok, semmit sem értők, mindent félrekezelők voltunk? Azt a reménytelen feladatot próbálom megoldani, hogy önkritikusan és – amennyire tőlem telik – távolságot tartva mutassam be döntéseink hátterét. Mit s miért. Mikor ültünk tudásvákuumban, mikor reagáltunk időben és hibátlanul, mit nem vettünk észre, mit láttunk már akkor is tisztán. Nem voltunk tévedhetetlenek. Döntéseink nem voltak hibátlanok. De mindenkor igyekeztünk minden véleményt megismerni, minden megismerhető tényt figyelembe venni, számos szakértő, elemző álláspontjára támaszkodni. Meggyőződésem, hogy az így születő döntések hosszú távon nagy valószínűséggel jobbak, mint amikor egy önmagát minden igazság birtokában tudó vezető irányít és dönt.”