Fernand Braudel óta a történészek egyre inkább tudatára ébrednek annak, hogy az idő nem csupán semleges háttér, amely előtt a múlt eseményei kirajzolódnak, hanem maga is egy konstrukció. Az idő többé nem abszolútum, hanem probléma. Vajon az „időbeli távolság” szükségszerű vagy inkább hátrányos a történész számára? Milyen korszakolási módot érdemes választani? A „hosszú időtartam” mindörökre leszámolt az eseménnyel, vagy éppen ellenkezőleg, ez utóbbi éppen most tér vissza diadalmasan a küzdőtérre? A történelmet mindig időrendi sorrendben kell megírni? Milyen igeidőket (múlt vagy jelen) és miféle időjelölőket szokás használni?
Ez a könyv egy nagyrészt a tanárképzésben eltöltött életpálya gyümölcse, fél évszázad francia történészeinek gondolataira támaszkodik, és nem tesz egyebet, mint rendszerezett és teljességre törekvő módon körbevezeti az olvasót a történész „műhelyében”, és bemutatja, hogyan is „állítják elő” az időbeliséget.

Jean Leduc könyve elmélkedések szintézise az időről. A Fernand Braudel által a múlt században felvetett történelmi idő koncepcióját Leduc általánosabb keretek között tárgyalja. Hogyan írják a történészek az időt? Felcserélhető-e a történeti elbeszélésmód az irodalmival? Jean Leduc nagy hangsúlyt fektet a történelemtanítás kérdéseire, vizsgálja, hogy az időértelmezések mely változatai elfogadottak a történelemtanítás folyamatában. Megállapítja, hogy a tankönyvek összeállításakor a hagyományos megközelítés (főleg a kronológiához való ragaszkodás) folytán ez a kérdés sokszor marginálissá válik. A Történészek és az idő nemcsak a téma megközelítésének módjával, hanem egyszerű, világos nyelvezetével is segít képet alkotni a történelem kérdéseinek újszerű megközelítéséről.