A „simulatio” és „dissimulatio”, nem létező erények felmutatása, illetve a valódi célok, törekvések és adottságok elrejtése sokat bírált, mégis eredményesen használható, hatékony és látványos eszköze a kora újkori politikának. A hatalomgyakorlóktól elvárt erények, képességek, műveltség sokfélesége és a politikai élet szereplőit és viselkedési szabályait, a döntéshozás technikáit jól ismerő „megfigyelő” közönség szélesedése sokféle politikai arcvonás, arculat, szerep elsajátítását és mesteri eljátszását tette szükségessé, a valódi célok, identitások maszkok mögé rejtésével. Sokféle kulturális hatás egyidejű érvényesülése, a látványos mentalitásbeli váltások azt bizonyítják, hogy a magyar politikai közélet tagjai ismerték és elsajátították a kortárs európai államelméleti műveltséget, reagáltak az újdonságokra, hosszútávú politikai céljaik elérése érdekében használták az álcázás, színlelés technikáit az uralkodói rezidenciákon, főúri udvaraik hatékony működtetése érdekében, az országrészek közötti kapcsolattartásban, diplomáciai események ceremóniáiban, egyéni, családi karrierek reprezentálásában. E kötet új kutatások indításának reményében ad körképet a 16-17. századi magyar politikai élet sajátosságairól, az elit érdekérvényesítő stratégiáiról, s a folyamatosan megújuló véleményformáló technikák alkalmazásáról.