Ezek Nádas Péter versei.
Keressük a szavakat, ahogy a Saját halálban a lenőtt hajú, nagy, lomha nővér a vállfát a kardiológián, hosszan, tanácstalanul, dühösen, káromkodva keressük, elképzelésünk sincs, hová lettek, itt kellene lenniük valahol, de csak ez van a fejben, egy vadkörtefa sötétje a hajnal előtti derengésben.
Ezek Nádas Péter versei.
Ez a könyv szinte napra pontosan egy évvel azután jelenik meg, hogy megbeszéltük: legyen. Akkor mindössze annyi volt biztos, hogy Nádas Péter versként publikált, felszabadítóan friss, sodró erejű „rövid” szövegeiből egy nagyszerű kötetet lehetne összeállítani.
Ezt tartja most a kezében az olvasó.
Így lett ez a könyv egy korszakos jelentőségű mű záró pillanata. Nem annak készült, de akként is méltón megállja a helyét. Így szól fényről, szabadságról, nyelvről, szabad akaratról, katasztrófáról, és – hogy a legfontosabbat ki ne felejtsem – a földigilisztákról. Egy ragyogó szellem a tisztességes mondatok mögött.
Ezek Nádas Péter versei.

Simon Márton