Rieder Anna Róza versei kegyetlenül pontosak és zavarbaejtően viccesek. Úgy beszélnek a testről, annak kiszolgáltatottságáról, sérülékenységéről és vágyairól, hogy közben egyetlen pillanatra sem engedik meg, hogy kívül maradjunk rajtuk. A Van olyan titán? egyszerre kórházi dokumentáció, szerelmi történet, mitológiai kaland, lázálom és autofikciós nyomozás. Orvosok, betegek, istenek, kutyák, csontok, titánlemezek és telefonhívások között bolyongunk, miközben egy nő megpróbálja megfejteni, mi történik vele, amikor egy törött test egyszerre válik mások tekintetének tárgyává és saját vágyainak terepévé. Ezek a versek nem finomkodnak a fájdalommal, a szégyennel, a szexszel, a halállal vagy azzal a különös, zavarba ejtő függéssel, amely a gondoskodás és a vágy között születik. A humor itt nem menekülés a tragédia elől, hanem eszköz arra, hogy még közelebb menjünk hozzá. Első olvasáskor azt éreztem: ilyet lehet? Így írni? Ilyen bátran vállalni az érzések legmélyét, és nem félni attól, ami ott vár? A Van olyan titán? számomra egyszerre hatott atombombaként és instant felszabadulásként. Hálás vagyok érte.
Kállay Eszter, költő