Az egyháztörténet egyik nagy egyéniségéről írott alapmunka J. N. D. Kelly professzor könyve. A szerző hatalmas felkészültséggel, filológiai alapossággal, de a nem szakemberek számára is könnyen befogadhatóan, rendkívül élvezetes stílusban mutatja be Szent Jeromos szellemi küzdelmekkel teli életét és munkásságát.

Szent Jeromos (331-420) az egyháztörténet egyik legnagyobb alakja, kiemelkedő író, szenvedélyes hitvitázó, korának legjelentősebb Szentírás-tudósa volt. Mint minden hozzá hasonló nagyság esetében, róla is végletesen megoszlottak a vélemények.

J. N. D. Kelly monográfiája bőséges forrásanyagra támaszkodva elemzi az egyházatya személyiségét, munkásságát. Jeromos érzéki természet volt, leveleiben gyakran bűnbánóan említi ifjúkori kicsapongásait. Megtérése után azonban megfogadta, hogy tartózkodni fog a testi örömöktől. A szüzességet tekintette ugyanis a kereszténységhez legméltóbb magatartásnak, és a források egybehangzó tanúsága szerint fogadalmát mindvégig megtartotta, pedig bőven lett volna alkalma engedni a kísértésnek: egy időben Róma előkelő özvegyeinek tartott rendszeres lelkigyakorlatokat, Szentírás-magyarázatokat. S bár ellenségei a szájukra vették, és igaztalan rágalmaikkal valósággal elüldözték az Örök Városból, kizárólag lelki, szellemi kapcsolat alakult ki közte és a hölgyek között.

A könyv szerzője nem emeli piedesztálra, de nem is deheroizálja Jeromost. Elismeri hatalmas műveltségét, megtérésének valódiságát, őszinteségét, Krisztus iránti nagyfokú tiszteletét, a világi hiúságokat elutasító aszketizmusát. Ugyanakkor nem hallgatja el, hogy a később szentté avatott egyházatya roppant hiú természet lévén, gyakran olvasottabbnak mutatta magát, mint amilyen a valóságban volt, s forrásait legtöbbször elhallgatta. Ellenfeleivel kíméletlen volt, s ha igaztalanul bántották, nem tartotta oda a másik orcáját, vitairataiban válogatás nélkül alkalmazta a sértőbbnél sértőbb kifejezéseket.

Az utókort azonban elsősorban monumentális életműve érdekli, aminek java része ma is élvezhető, maradandó alkotás.